

Noha az első bécsi karácsonyi vásárt már több mint hét évszázada rendezték meg, még napjainkban is különleges figyelem illeti mind a helyiek, mind a látogatók részéről. 1296-ban Habsburg Albert császár a bécsi kereskedők és boltosok kiváltságát, vagyis a vásár megtartásának jogát Bécs város lakosságának adományozta. A 16. században a Thomasmarkt (a mai Christkindlmarkt elődje) környékén zajlott le a bécsi karácsony és szilveszter. Itt olyan hétköznapi termékeket lehetett vásárolni, mint például textil, vagy élelmiszeráruk, de ekkor terjedtek el a különféle mézes sütemények is. Mintegy 200 évvel később a piac nevét ismét megváltoztatták, neve ettől kezdve a Nikolo-und Weihnachtsmarkt vagy Krippenmarkt (Jászol-vásár), ekkor már kizárólag kiskereskedőket engedtek árusítani. A kiskereskedők portékái a kezdetektől meghatározták a vásárok jellegét, hiszen ők voltak azok, akik biztosítani tudták a folyamatos termékellátást a város lakossága felé, még a legnehezebb időkben is.
Bécs városa korábban a Biedermeier-korszakig (19. század első fele) vezette vissza a karácsony megünneplését, de tudjuk, hogy már jóval régebben is rendeztek ünnepségeket. Az ünneplés szokását először a bécsi arisztokrácia tette magáévá, akik -hasonlóan az északi német hagyományokhoz- saját palotájukban állíttatták fel a karácsonyfát. A karácsonyi ajándékozás szokása 1814 körül alakult ki. Ebből az időszakból már maradtak fenn számlák különféle karácsonyi termékekből (angyalok, ezüstözött dió, szalagok, lametta, gyertyák, stb) A piac végleges helyét a Városháza téren találta meg 1975-ben. A bécsi advent világszerte ismert, népszerűségéből mit sem vesztett, sőt, évről-évre egyre több látogatót vonz. Évente több mint hárommillió látogató fordul meg a piacokon, közülük mintegy félmillió külföldi. A szervezők és a kereskedők igyekeznek megőrizni az eredeti vásárok puritán hangulatát, így az mit sem vesztett eredeti bájából és szépségéből. Az évszázadok során bécsi karácsonyi piac sokkal több lett, mint puszta elárusítóhely, a vásári forgatag kiváló találkozási lehetőséget nyújt a világ legkülönbözőbb tájairól ide érkező vendégeknek.
Az alábbiakbana három leghíresebb karácsonyi vásárt (Christkindlmarkt) mutatjuk be.
Jelenlegi helyén, a bécsi városháza előtt 1975 óta működik. Bécs adventi piaca november 15. és december 24. között várja a karácsonyi bevásárlásra érkezőket. A hatalmas vásár hamisíthatatlan karácsonyi hangulatot áraszt: adventi dallamok, csodálatosan feldíszített fenyőfák, és ínycsiklandó karácsonyi illatok lengik körbe a teret. Az átfázott vásárlók és nézelődők forralt borral, rumpunccsal és további forró italokkal melegíthetik fel magukat. A Christkindlmarkton a legkülönfélébb karácsonyi ajándékok kaphatóak: játékok, finomságok, karácsonyfadíszek, ruhák, ételek, parfümök, bőr- és sportfelszerelések, képzőművészeti alkotások, és sok-sok apróság. Bécsi városnéző sétánkat is itt zárjuk, így mindenkinek elegendő ideje marad vásárlásra, nézelődésre.
Nyitvatartás (2011): Nov. 12 - Dec. 24.: naponta 10:00-22.00.
Megközelítés: U2 metró: Rathaus megálló, Ringen közlekedő villamosok
Altwiener Christkindlmarkt, bécsi karácsonyi vásárA "második számú karácsonyi vásár", az Altwiener Christkindlmarkt 2011-ben immár 24. alkalommal várja a bécsieket és a túristákat. Itt kizárólag kézimunkákat lehet vásárolni - karácsonyfadíszeket, ékszereket, ruhákat, kosarakat, üvegárut. A hangulatot bábjáték és népzene teszi teljessé.
Cím: Freyung.
Nyitva tartás (2011): November 19 - December 23: Minden nap: 10:00-21:00
Megközelítés: U2: Schottentor - Universität állomás. Vagy: U3: Herrengasse állomás.
Kultur- und Weihnachtsmarkt, SchönbrunnJóval kisebb, de szintén hangulatos karácsonyi vásár található a schönbrunni kastélynál. A vásárt itt immár 18. alkalommal rendezik meg. 60 standon osztrák kézimunkákat, és egyéb, természetes anyagból készült, autentikus művészeti alkotásokat, játékokat, karácsonyfadíszeket kínálnak. A schönbrunni vásár hangulatához a karácsonyi sütemények, édességek, és a forró puncs friss illata, valamint kórus által énekelt karácsonyi dalok melódiája járul hozzá.Természetesen utasaink, akik az Advent Bécsben 1-es programra, vagyis a Schönbrunni programra jönnek, megtekinthetik a kastélylátogatás mellett a vásárt is.
Nyitva tartás (2011): Nov. 19-tól dec. 26-ig minden nap: 10:00-21:00.
Megközelítés: A vásár a Schönbrunn előtt található. U4: Schönbrunn vagy Hietzing állomás.
A Kärtner Strasse, Bécs legelső sétálóutcája igen hamar a császárváros egyik legelőkelőbb és legdrágább bevásárlóutcájává vált. Ehhez bizonyára az is hozzájárult, hogy a Stephansdom közelében található. Az utóbbi években ugyanakkor már olcsóbb üzletek, márkaboltok és gyorséttermek is megjelentek itt. Az üzletek viszonylag drágák, kevéssé arisztokratikus helyeken olcsóbb árukat is lehet kapni. Bécsi városnéző sétánk során megismerkedünk a Kärtner Strasse főbb látnivalóival, de persze hagyunk időt a vásárlásra, nézelődésre is.
Megközelítés: U1, U3 metró: Stephansplatz állomás
Bécs századfordulós áruháza, a Kärntner Strassén található Steffl megújulva várja a látogatóit. A 14 ezer négyzetméteres, hatalmas bevásárlóközpontban divatos ruhákat és népviseleteket egyaránt vásárolhatunk, a könyvesboltok és iparművészeti cikkek mellett találhatunk játékokat, szépségápolási -és műszaki cikkeket és még sok-sok egyebet. A legfelső szinten lévő, előkelő Sky étteremből a finom ebéd, vagy vacsora elfogyasztása mellett a kilátásban is gyönyörködhetünk.
Cím: Kärntner Strasse 19.
Nyitva tartás: Hétfő-szerda: 9:30-19:00, csütörtök-péntek: 09:30-20:00, szombat: 09:30-18:00. Vasárnap zárva!
Megközelítés: U1, U3: Stepahnsplatz állomás.
Bécs szívében, 10 ezer négyzetméteren a Ringstrasse épületei között lévő passzázsokon a világ vezető divatcégeinek termékei, cipők, ékszerek, órák, és egyéb cikkek vásárolhatók. A hely folyamatosan tele van turistákkal. A különböző épületek üveghíddal vannak összekötve, így igen különleges bevásárlóközpontot láthatunk.
Cím: Kärntner Ring 9.
Nyitva tartás: Hétfő-péntek: 10:00-19:00. Szombat: 10:00-18:00. Vasárnap zárva!
Megközelítés: U1, U2, U4: Karlsplatz állomás.
Mariahilfer StrasseBécs legdivatosabb bevásárlóutcájának, a Mariahilfer Strassénak Westbahnhof és a Museumquartier közötti része többórás shoppingolásra csábítja a vásárolgatás megszállottait. Számos üzlet, áruház, kisebb, hangulatos bolt, bár, és étterem várja az idelátogató vásárlókat. Szinte mindenféle üzlet van a Mariahilfer Strassén, köztük a két népszerű bevásárlóközpont, a Gerngross, és az EuroCenter.
A Stephansdom megtekintése után városnéző sétánkat a Grabenen folytatjuk, melynek magyar jelentése "az árok", Bécs 1. kerületének egyik leghíresebb utcája. A Stock-im-Eisen-Platznál kezdődő, és a Kohlmarktnál végződő, a Szent István Székesegyháznál lévő sétálóutca több szép, és híres épület, szobor mellett a felsőkategóriás vásárlás színhelye is. Bécs egyik legérdekesebb bevásárlóutcája.
A Hofburgba "érkező" Kohlmarkt Bécs egyik legelegánsabb sétálóutcája, olyan üzletek helye, mint a Gucci, a Cartier, vagy a Dunhill, de szinte minden nagy márkanév képviselteti itt magát. Városnéző sétánk során végighaladunk a Kohlmarkton és megismerkedünk látnivalóival is.
Távolodjunk egy kicsit a belvárostól, és az 1. kerülettől! A Donauzentrumban, főleg a sok patinás bécsi üzlethez iszonyítva semmi különleges nincs, ugyanolyan bevásárlóközpont, mint amilyenekkel szerte a világon találkozhatunk. Ugyanakkor 225 ezer négyzetméteres területével ez Bécs legnagyobb alapterületű bevásárlóközpontja, és az árak is mérsékeltebbek, mint a belvárosi áruházakban. Rengeteg üzlet található itt, a ruháktól, a műszaki cikkeken keresztül az ékszerekig minden kapható, és természetesen a minden plázára jellemző mozik és éttermek is helyet kaptak a hatalmas épületegyüttesben.
Cím: Wagramerstraße 81.
Nyitva tartás: Hétfő-szerda: 09:00-19:00, csütörtök-péntek: 09:00-20:00, szombat: 09:00-18:00. Vasárnap zárva!
Megközelítés: U1 metró: Kagran állomás.
Shopping City SüdA Shopping City Süd 1976-os megnyitásakor Európa egyik legnagyobb bevásárlóközpontja volt. 173 ezer m2-es területén 330 üzlet található. 1988. október 24.-én bővítették. A magyarok körében régóta a legnépszerűbb, és legismertebb bécsi bevásárlóközpontnak számít.
Nyitva tartás: Hétfő, kedd, szerda, péntek: 09:30-19:00. Csütörtök: 09:30-21:00. Szombat: 09:00-18:00. Vasárnap zárva!
Megközelítés: A Sud-Autobahn mellett áll, a 7-es kilométerkő után, valamint a Wiener Neustadter-Bundesstrasse van mellette. Tömegközlekedés: az U6 végállomásától (Siebenhirten) 207-es autóbusszal.
Bécs legjobb bolhapiaca közvetlenül a Kettenbrückengasse metrómegálló mögött található. Szuvenírok, antikok, bőrárúk, fotók, lemezek, ékszerek, és egyéb csecsebecsék között válogathatunk itt. Sok kincs fellelhető, bár a gagyi is jelen van.
Megközelítés: U4 metró: Kettenbrückengasse megálló
NaschmarktBécs legnagyobb ételpiacán friss gyümölcs, zöldség, hal, és egyéb ételek, és hozzávalók lelhetők fel.
